Könyvolvasás: Cassandra Clare - Csontváros

Tudom, a film is kijött már, a regény 2009-ben, kicsit le vagyok maradva, de ez van, ha az ember a könyvtárakból él és utál előjegyeztetni valami, a maga számára is érthetetlen okból. De azért múlt héten csak sikerült sort keríteni a regény elolvasására, ami nagyjából a megjelenése óta (tehát négy éve, jesszum) izgatja a fantáziámat.

Cassandra Clare-t régóta ismerem a fanfictionök világából, aki ugyanis szereti Draco Malfoyt - a fanfices Dracókért én teljesen oda vagyok -, annak kikerülhetetlen volt az írónő Draco-trilógiája (Draco Dormiens, Draco Sinister, Draco Veritas). Volt a történet körül "némi" botrány, plágium-vádak, meg hasonlóan bájos dolgok, de ezek hozzám csak mostanában jutottak el, amikor a tumblr-ön szembetaláltam magam egy olyan poszttal, ami szerint Jace sztorija a sólymáról, amit az apjától kapott, és amit az apja megölt (ez spoiler?), ugyanaz, amit Draco is elmond a fanficben. Hoppá. Számomra ez inkább érdekesség, mert magunktól lopni még mindig nem bűn (és igazából nem is lopás), a Draco-témáról pedig legyen elég ennyi. A Csontváros kapcsán is felmerültek ilyen-olyan észrevételek, én azonban bár a tovább mögött a saját felfedezéseimről szót ejtek, nem nevezném Cassandra Clare-t tolvajnak. Minden író kölcsönöz megoldásokat máshonnan, sokszor teljesen önkéntelenül, ugyanis, amit olvasunk, látunk, hatással van ránk, ez alól pedig nem tudunk kibújni. Éppen ezért elítélni az írónőt nem fogom semmiért, hiszen nem is ismerem. Szóval a tovább mögött (csak harmadszor írom ezt le, de most már mindjárt ugrunk a tovább mögé) szigorúan csak a regényről lesz szó.

A Csontváros A Végzet Ereklyéi sorozat első kötete. A főszereplő Clary (Clarissa) Fray, aki egyik este gyilkosság szemtanúja lesz. Az elkövető három különös fiatal, Jace, Isabelle és Alec. Hogy mi teszi őket többek között olyan különössé? Hogy a jelek szerint csak Clary látja őket. Később kiderül, hogy azért, mert Árnyvadászok, az áldozatuk pedig egy démon, akiket irtani kell, mint a gyomot. (A hasonlatot csak én tettem hozzá.) Clary ezzel belép az Árnyvadászok világába, az édesanyját elrabolják, a legjobb barátja patkánnyá változik (ez Simon), és az ő békés, mondén (azaz közönséges, földi halandó) élete fenekestül felfordul.

Persze, nem hiányozhat a képletből a szerelmi szál se: Jace-Clary, Alec-Jace, bár erről Jace nem tud, Isabelle-Simon, Simon-Clary, erről sokáig Clary nem tud, Magnus-Alec, erről meg még senki sem tud. Mindenesetre, bonyodalom az van bőven.

A Csontváros nem unalmas regény, nagyon pörgős, igazi adrenalin-dopping. YA-regényekhez képest pedig különösen igaz ez, mert bár a tartalomnál felsoroltam vagy öt lehetséges párosítást, a hangsúlyt nem viszi el a romantika. Ügyesen egyensúlyoz Cassandra Clare, nem bonyolódik kilométeres leírásokba (bár a fényviszonyoknak mindig szentel, ki tudja, miért, pár sort), de végig érthető marad, és karakterizál, karakterizál. A regényből készült filmhez még nem volt szerencsém, de pár interjút már végignéztem a színészekkel, és az egyikben az Alecet alakító Kevin Zegers azt mondja, szerinte nem maga a történet vonz olyan sok rajongót, hanem a szereplők, az ő sorsuk a valódi erő a Csontvárosban. És maximálisan egyet kell értenem vele. A szereplők miatt, Jace, Simon, Clary, Izzy és Alec miatt fog érdekelni a folytatás is. Mert nem sablonszerű, elnagyolt alakok ők (na jó, igen, de végtére is egy regényben mindig túlozni kell egy kicsit), hanem összetett jellemek. És Cassandra Clare remekül építi be a történetbe a bemutatásokat, akkor is ha csak egy félmondatot áldoz rájuk. Mégis ezek a félmondatok azok, amik élővé teszik őket, és amiért nem ők a következő Alkonyat-gárda, ahol egy tulajdonságnál többől senki se állt nagyjából, na jó, talán kettőből (béna és szereti Edwardot...). (Alkonyat-szapulás vége, szeretem az Alkonyatot.) De lássuk csak, milyen félmondatokról is beszélek!

"Clary megpróbálta elképzelni Jace-t kisfiúként, nevetgélve, nyakig tésztában, de csak nem sikerült. Kizárt dolog, hogy Jace valaha is nevetgélt; még ötévesen sem."

"(Simon) Még félig démonölőnek öltözve is úgy fest - gondolta Clary -, mint aki becsönget az emberhez, hogy elvigye randizni, és udvarias a szüleivel, és megsimogatja a kutyáját."

"(Alec) Nyugodtnak tűnt, és olyan magabiztos volt a hangja, amilyennek Clary soha nem hallotta azelőtt."

Néhány jól elhelyezett hasonlat, pár mondat sokat tehet. Az egyik kedvenc karakterizálós részem az, hogy Alec soha nem ölt még démont.  Clary a fejéhez vágja, hogy azért nem, mert fél, Jace azonban azt mondja, azért nem, mert mindig arra figyel, hogyan védje Jace-t és Isabelle-t. Szerintem ez nagyon sokat elárul Alecről.

Én alapvetően karakter-mániás vagyok, ha a szereplőket sikerül velem megszerettetni, akkor onnantól kezdve bármilyen könyvnek nyert ügye van, és ehhez a Csontvárosnál még hozzájön a páratlan humor is. Jace és Simon végigsziporkázza a regényt. Jace pofátlan magabiztossága (és "nincs veszítenivalóm"-hozzáállása) remekül működik, jó ellenpontot jelent Clary, aki nem fél visszabeszélni neki, Simon, aki meg pláne nem, hiszen élből utálja a srácot, vagy Alec és az ő higgadtsága. (Jó, már megint a karakterekről beszélek...) A kedvenc idézetnél a kritika végén majd igyekszem néhány fénypontot kigyűjteni. De addig is: mindez a sok dicséret, a nagyszerű humor és az élő karakterek, nem jelentik azt, hogy a regénynek ne volnának hibái.

Először térjünk rá a bejegyzés elején említett hasonlóságokra más történetekkel, és "más" alatt értsd a Harry Pottert. Leszögezem azonban, hogy szerintem az alapötlet, az Árnyvadászokkal és a rúnáikkal nagyon eredeti. Nem találkoztam még hasonlóval, és itt nagyon ötletesnek (és menőnek) találtam. Az alapgondolat tehát nyilvánvalóan saját, a részletekben azonban az is látszik, hogy hatással volt rájuk a Harry Potter. Nem véletlen, Cassandra Clare több évet töltött a HP-univerzumban, amíg írta a fanficeket, és így ha elkezdett gondolkodni, hogy az Intézetet (afféle Árnyvadász-központ) hogyan rejthetnék el New Yorkban, az első ötlet az, ami a Roxfort esetében is: a normális emberek nem annak látják, ami. Ennél egyszerűbb, mégis nagyszerűbb megoldást nehéz találni, én is eltöprengtem rajta, nekem se sikerült, szóval ha egyszer van egy megoldásunk, akkor miért is rekednénk meg az írással, van egy teljesen eredeti alapötletünk, ennyit vehetünk máshonnan is, nem kell mindennek korszakalkotónak lennie, csak működjön, írjuk hát így. Csak ugye, ha az olvasó elkezdi figyelni, bizony feltűnnek ezek az apró, máshonnan érkező részletek...

• A természetfeletti lények búvóhelyei nem azok, amiknek a mondik látják őket.
• Mondik (mondének)=muglik.
• A Néma Testvérek kocsija=Kóbor Grimbusz.
• Intézet=Roxfort.
• Lenézés a nem tiszta vérűekkel szemben, a HP-ban a sárvérűeket nem szeretjük, itt a vérfarkasokat, vámpírokat... A mondéneket/muglikat meg nevetségesnek tartjuk.
• Irón=varázspálca.
• Végzet Ereklyéi, Halál ereklyéi... Bár ez a fordítás sara is. 

Hosszú távon valahogy elkezdik zavarni az embert. Annak ellenére, hogy az alapsztorit tényleg egyedinek találom.

A másik, ami a negatív oldalhoz tartozik, és ez annak, aki esetleg úgy olvassa ezt a kritikát, hogy a regényt nem olvasta, SÚLYOS SPOILER, az a fordulat a végén. Clary és Jace testvérek.
...Testvérek. Csókolóztak, szerelmesek egymásba.
... De testvérek.
... Mint egy szappanoperában!
... Emésztek.
... Még mindig.
... Nem megy. Ez egy baromi erőltetett, tippre látszat-bonyodalom. Mert hogy a sorozat végére, vagy előbb, ki fog derülni, hogy Jace és Clay mégse rokonok, abban száz százalékig biztos vagyok. De nem baj, kellett valami, amivel még pár részig távol tartjuk őket egymástól, amin angstolhatnak sok-sok oldalon át, ami miatt addig kellemetlenül érezhetjük magunkat mi, olvasók is, hogy drukkolunk nekik, hogy volt csókjelenetük és majdnem... pfuj. Szóval nem, szerintem határozottan nem volt szükség erre az egészre.
... Belélegez. Kifúj. Túllép a dolgon és nekiáll összegezni a véleményét.

Összességében tetszett a könyv, imádtam benne minden egyes beszólást, a karakterek miatt alig várom, hogy olvashassam a folytatást, miközben a Jace-Clary dolgon nem vagyok hajlandó izgulni. Aki szereti a jó humort, a kidolgozott szereplőket, az akciót, de nem idegesítik a HP-áthallások és a szappanoperás fordulatok, annak maximálisan ajánlani tudom a regényt! Az egyik legjobb (azért nem legjobb) YA-könyv, amit olvastam.

Kedvenc rész: Magnus partija és a Simon-megmentése utáni részek, a Clary-Alec, a Clary-Simon és a Clary-Jace beszélgetések (és utóbbival ugye nem csak beszélgettek...) mind-mind nagyon erősek.

Legrosszabb rész: A fordulat, bár csíptem a félig részeg, összezavarodott Jace-t - mármint szomorú volt, de baromi ütős -, ezzel a szállal akkor se, sose tudok megbarátkozni.

Kedvenc szereplő: Jó, ez nehéz, de mondjuk, Jace.

Kedvenc idézetek:

"– Mi ez? – robbant ki belőle, miközben Claryről a társaira pillantott, mintha ők tudnák, hogy került oda.
– Egy lány – mondta Jace, aki lassan összeszedte magát. – Nyilván láttál már lányokat, Alec. A húgod, Isabelle is lány."

"– A jövőben, Clarissa – mondta –, bölcsen tennéd, ha megemlítenéd, hogy van már egy férfi az ágyadban. Úgy elkerülhetnénk az ilyen kínos pillanatokat.
– Te behívtad az ágyadba? – akarta tudni Simon, akit láthatóan megráztak a történtek.
– Röhej, nem? – mondta Jace. – Be sem fértünk volna mind.
– Nem hívtam be az ágyamba – csattant fel Clary. – Csak csókolóztunk.
– Csak csókolóztunk? – Jace tettetett sértettséggel gúnyolta Claryt. – Hogy milyen gyorsan megtagadod a szerelmünket."

"Alec elfordult, mint aki indulni készül, de aztán hátrapillantott a válla fölött. – Kitalálhattam volna, hogy Jace húga vagy – mondta. – Mind a kettőtökben megvan a művészi hajlam.
Clary nem felelt azonnal, lábát az alsó lépcsőfokra tette. – Jace tud rajzolni?
– Nem. – Ahogy Alec elmosolyodott, szeme kék lámpaként villant fel, és Clary máris látta, mit talált benne olyan elragadónak Magnus. – Csak vicceltem. Egy egyenes vonalat sem tud meghúzni."

 "– Vannak démonok a Fehér Házban?
– Vicceltem – mondta Jace. – Illetve azt hiszem. – Elgondolkodva vonta meg a vállát. – Valaki biztosan említette volna."

 (Az idézeteket a molyról másoltam be. Lusta voltam ennyit gépelni, szóval örök hála azoknak, akik megtették.)

Ihletés szempontjából: Ne féljek humorizálni. Nagy fegyver, még akkor is, ha az én humorom inkább fárasztó, mintsem tudjátok... humoros.

RAVASZ értékelés: Kiváló alá, alá, alá... A humor és a szereplők, háttérvilág és fordulat ide vagy oda, engem kilóra megvettek.