Könyvolvasás: Amikor rávetem magam a vörös pöttyös könyvekre...

Éppen szervizben a laptopom, és ki hinné, hogy ezzel ennyi idő felszabadul, ami olvasásra fordítható? Több regény is áldozatul esett a lelkes könyvfalásomnak, és úgy döntöttem, a kritikájukat egyetlen bejegyzésbe foglalom, mert lehetetlen, hogy külön posztokra fussa az időm saját gép híján. De milyen regényekről is van szó tulajdonképpen? Amint az a címből is kiderül, a Könyvmolyképző Kiadó vörös pöttyös regényeiről. Konkrétan ezek:

• Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása
• Kim Harrington: Clarity - A tisztánlátó
• Holly Black: White Cat - A Fehér Macska
• Dawn Rae Miller: Larkstorm - Pacsirta

Felfedezitek, mi a közös bennük a műfajon és a kiadón túl? Bizony, megint mindegyik címben ott a fránya angol eredeti. Holly Black könyvénél például minek? Ááá! Tudom, tegyem már túl magam ezen.

Az nem közös a regényekben, hogy mennyire tetszettek. Mert megoszlik a csapat. Kettő többnyire tetszett, kettő többnyire nem. Hogy melyik kettő melyik, az a tovább mögött úgyis kiderül.

Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.

Helló, tetszett-banda! Mert igen, ugyan nem vagyok oda az angyal témáért - ez valószínűleg olyan betegség, amiből nem növök ki - , itt mégsem zavart. Illetve... hát, azt mindig nehéz elképzelnem, hogy ruhában hogy működik ez a szárnydolog... Lyuk hátul, vagy belegyömöszölik, behúzzák... mind rendkívül szexi. Itt is elég esetlen a megoldás. Plusz ott van Isten, nem nagyon tudom őt ilyen szerepben bevonni egy YA-regénybe. De az angyalok itt szemetek voltak, bár nem mindegyik, és tutira van egy Nagyobb Terv, de azért a kiindulópont mégis az, hogy ők itt a gonoszok. Ez jó, ez működik, a főgonosz partijuk is nagyon badass. A világ és az alapsztori tehát többnyire működik, bár hogy mi van a világ többi részén, azt megint nem sikerült megtudnunk.

A karakterek... Ó, a karakterek! Azok szintén jól sikerültek, nem volt instalove, és így nagyon szerethető és nagyon izgalmas dinamikájú maradt a főszereplő kettős. Penryn igazi disztópiás női figura, mégsem éreztem elcsépeltnek, és Rafi sem az a tipikus bunkó vagyok, de igazából ölelgetnivaló teddy maci... Vagyis... Kicsit az, bár a teddy maciért keresztbe szelne a király kis kardjával. Mégsem sablonos ő sem. Sokat nem tudunk meg róluk, ahogy egyébként még sok mindenki és minden másról sem, de attól még működni tud a regény.

Ugyanakkor negatívum, hogy csak működik, de nem hengerel le, nem vág földhöz, nem ríkat meg, egyszerűen csak kaptam egy remekül, tényleg profin, összerakott regényt. Ha azt mondanák, bökjek rá egy írástechnikai hibára, hát nem tudnék. Éppen ezért tetszett is a regény, de újra nem fogom elolvasni, kattogni nem fogok rajta... Mert mintha valami plusz hiányzott volna belőle. Egy minimum tizenhatos karikán kívül, mert komolyan csak erős idegzetűeknek ajánlott a történet. Zombiszerű, összefércelt testű gyerekhullakupac... A tökéletes esti mese, muhaha.

RAVASZ értékelés: Várakozáson felüli.


Kim Harrington: Clarity - A tisztánlátó

Clarity „Clare” Fern tisztán lát dolgokat. Olyanokat, amelyek mások előtt rejtve maradnak. Látja a lopott csókokat, a rég eltemetett titkokat. Elég megérintenie egy tárgyat, és víziók törnek rá. Veleszületett képessége adomány. De átok is egyben.

Amikor egy fiatal lány gyilkosság áldozata lesz, felbukkan Clare volt fiúja, hogy segítségét kérje az ügy felderítésében – noha Clare még mindig haragszik a hűtlen fickóra. Aztán Clare szintén természetfeletti képességekkel rendelkező bátyja a gyilkosság fő gyanúsítottja lesz, és a lány többé már nem maradhat ki az ügyből. Gabriellel, az új rendőrfelügyelő vonzó fiával társulva, Clare bemerészkedik a rettegés, a megtorlás és az érzékiség mélységeibe, hogy a gyilkos nyomára bukkanjanak. De vajon kivételes képessége nem hagyja-e cserben pont akkor, mikor a legnagyobb szüksége lenne rá?

Na, nyomás a nem tetszett oszlopba, de az élére ám! Jesszusom, ez a regény elvileg egy nyomozásról szól. De ez a nyomozás kábé úgy festett, mint egy megfáradt barkóba, ahol már csak rákérdezünk. Férfi? Nem? Meryl Streep. Gyümölcs? Igen? Alma. Nem. Akkor, akkor körte! Clare ezt csinálta. Plusz még a bizonyítékokat is összefogdosta. Itt lett volna Horatio, nem a bátyja miatt kell aggódni, hanem maga miatt, aki otthagyta a tetthelyen az ujjlenyomatait. Na, de komolyra fordítva a szót... Mary-Sue veszély. Ez nem elég komoly, pedig az, halálosan! A bátyján kívül minden pasi ebbe a csajba szerelmes, és a végére már volt olyan elméletem is, hogy valójában a bátyja is, és ezt akarja kompenzálni a sok nőzéssel.

A regény csak úgy hemzsegett a deus ex machináktól, rengeteg volt a véletlen találkozás, minden jelenet, amelyben Clare egyedül elindult valahová, kiszámíthatóan vezetett oda, hogy összefutott ezzel vagy azzal. Nagyon első regény szagú az egész, és abból is a gyengébbik fajtából. 

Gőzkieresztőnek esetleg jó lehet, de amúgy elolvasásra nem kifejezetten javallott!

RAVASZ értékelés: Troll.


Holly Black: White Cat - A Fehér Macska

Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.

Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.

Aki ismeri a Svindlerek című műsort, az előnyben. Sok gondolat köszönt vissza onnan, és így szinte ismerősnek éreztem magam a környezetben. Mégis csavaros, meglepő, szépen kidolgozott tudott maradni. Egyetlen fordulatnak szánt valamitől eltekintve. (SPOILER: Kicsit sem volt meglepő, ki machinál az emlékekkel. SPOILER VÉGE.) Igazi, keresztbe-kasul átverünk mindenkit típusú történet, és igen, szeretem, amikor a szereplők tényleg okosak. Szereplőkről szólva, Cassel zseniális POV-választásnak bizonyult, imádtam őt. Csak sajnos annyira sikerült a mentalitásával azonosulnom, hogy senki másban nem tudtam megbízni. Távolság maradt köztem és a többi karakter között, ezt sajnálom, mert amilyen érdekes és komplex Cassel, valószínűleg annyira azok a többiek is.

Az ötletek igazán eredetiek, a regény semmi másra nem emlékeztetett. Bár ami igaz, az igaz, elég hamar véget ért. Nem feltétlen az oldalszám a lényeg, hanem hogy olyan érzést hagyott bennem az egész, hogy egy remek történet prológusát olvastam. Annyira színes világot teremtett Holly Black, annyi izgalmas szabályt bele, hogy maga a történet aprócskának tűnt benne. Na, majd a folytatásban, gondolom.

A Fehér Macska természetesen a tetszett listára került.

RAVASZ értékelés: Várakozáson felüli.


Dawn Rae Miller: Larkstorm - Pacsirta

Alauda a születésétől fogva tudta, ki lesz a párja. De mi van, ha a fiú az Állam ellensége? 

A pusztító Hosszú Tél során a világ lakosságának a fele odaveszik, az Állam utána még éveken át csatározik a Fogékonyaknak nevezett különleges képességgel született emberi lényekkel.

A tizenhét éves Alauda Greene, az Állam alapítóinak egyik utolsó leszármazottja, tudja a dolgát: keményen tanulni és mintapolgárrá válni, hogy ősei nyomdokába léphessen. Az életét a születése pillanatától elrendezték, és alig várja, hogy leérettségizzen és megkezdhesse közös életét Beckkel, a fiúval, akit szeret, amióta az eszét tudja.

Ám Beck eltűnik, miután megvádolják, hogy Fogékony, és hogy merényletet tervez Alauda ellen. A lány meggyőződve, hogy az Állam tévedett, összetört szívvel a fiú keresésére indul, mert tisztázni akarja őt.

Amit kiderít, az veszélyesebb és félelmetesebb, mint maguk a Fogékonyak. 

Meg kell ölnie a fiút, akit szeret, ha nem akarja, hogy ő végezzen vele.

Itt el akartam lőni egy béna poént, amiben volt egy mondás a halottakról, meg egy madár, meg hogy az csúnyán beletaknyolt a földbe, de feladtam, és egyszerűen csak kimondom: ez a regény fogalmam sincs, mi akart lenni, de még az sem sikerült neki. Végigvezetem.

Elkezdtem olvasni.
Jé, jól van megírva, milyen üdítő!
Jé, aranyos a főszereplő páros!
Hm... a lányka néha túlreagálja a dolgokat.
Határozottan túlreagálja.
Ne kiabálj, hanem hallgasd végig a magyarázatot!
Mondom... Á, dühöngj, tök jó hallgatni...
Ez most...? Ez tök hülyeség! Necsináld, necsináld!
Nem. Hiszem. El. Működött.
hülye hülye hülye
mi mi mi mi mi?

És ez így nagyjából végig. A történet az elején disztópiának indult, aztán jöttek a fekete és fehér boszorkányok, én pedig elvesztettem a fonalat, hogy mit is olvasok. Ennyit az írói ígéretről.

És ennyit a normális információ-adagolásról meg a fókusz megtartásáról. Egyik sem jött össze. Mindent akkor mondtak meg Alaudának, amikor az a cselekmény szempontjából kényelmes volt, de a végén igazából a magyarázatokat már te, olvasó sem vetted komolyan, mert tudtad, hogy pár oldal múlva valaki más majd elmondja, hogy az nem is úgy van...

Káosz ez a regény. A szó legnegatívabb értelmében.
De legalább a borító szép.

RAVASZ értékelés: Oké, a könyv elejét szerettem, a stílusát is, a borítóját és Beck nevét is. Ez azért kitesz egy Borzalmasra valót.

----

Összegezzünk!

Kedvenc regény: White Cat

Leggyengébb regény: Clarity.

Kedvenc jelenet: Hm... Talán a partizós rész az Angelfallból.

Legrosszabb jelenet: Bármelyik Alauda-féle sipákolás. (Pacsirta)

Kedvenc szereplő: Cassel. (White Cat)

Legutáltabb szereplő: Clarity vagy Alauda, melyikőtök is legyen...? (Clarity/Pacsirta)

Kedvenc idézet: 

"– Az alvási szokásom a probléma. 
– Ezt hogy érti? – kérdezi Northcutt igazgatónő, és áthatóan fürkész. 
– Sehogy! Csak alvajártam. Nem kíséreltem meg öngyilkosságot. Ha meg akarnék halni, nem tetőről ugranék le. Ha pedig mégis tetőről ugranék le, gatyát húznék, mielőtt megteszem." (White Cat)

Ihletés szempontjából: Átveréses novellát írni egyszer! Amúgy nem tudom, átgondolni, hogy úgy építem-e fel a regényemet, mint Dawn Rae Miller a sajátját! Ha igen, sürgősen hagyjam abba!