Könyvolvasás: Patrick Ness - Soha nincs vége

Patrick Ness a Könyvfesztivál óta igen előkelő helyen szerepelt a "Tőle Olvasnom Kell Mert Muszáj"-listámon. Mondhatni, az élén tanyázott. Úgy ültem be a könyvbemutatós beszélgetésre áprilisban, hogy a Kés a zajban fülszövegén túl fogalmam sem volt róla, mit ír, hogyan ír. De YA és hallhatok élőben egy YA írót beszélni angolul! Igazából nem is számított, ki ő. Aztán tényleg ott ültem, hallgattam őt, és egyrészt rájöttem, hogy mennyire jófej és milyen jó humora van, másrészt hogy az, ahogyan a regényeiről, azok felépítéséről, a karakterekről, egyáltalán az írásról beszél, kísértetiesen hasonlít arra, amit én gondolok, én keresek egy könyvben. Szóval annak a bizonyos listának az élére ugrott.

Ehhez képest persze nevetséges, hogy több mint fél évvel később jutottam csak el addig, hogy végre kézbe vegyem egy könyvét, de na, megfontoltam, melyik legyen az. 

A Soha nincs végének tehát hatalmas elvárásokkal álltam neki, aminek hát... mondjuk ki, sok tekintetben nem tudott megfelelni, még ha igazából tetszett is a regény.

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben.
Meghal.
Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van.
Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely?
Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni.
Talán ez nem a vég…
Talán még nincs vége…

(A bejegyzés nagyon SPOILERES lesz. Csak az merészkedjen a tovább mögé, akinek ez nem jelent problémát.)
(Ha már épp továbbkattintottál volna, de még nem olvastad a könyvet, gondold át még egyszer. Ez az a könyv, ami nagyban épít a csavarokra.)
(Biztos vagy a dolgodban? :))

A kezdést már hallottam a Könyvfesztiválon is, meg nyilván  fülszöveg is ellövi, de ha csak simán, egy Word-dokumentumban kerülne az ember elé a fülszöveg, azért nagyot ütne ez a "rögtön meghal a főszereplő"-nyitány. Így is, fülszöveggel meg reklámmal együtt is, hűha, csak kisebb hűha. (Múltkor egy regénynél eljátszottam, hogy fülszöveg nélkül vágtam bele az olvasásba, hogy figyeljem az információadagolást meg ilyenek, a regény eleje így tök más élményt nyújtott.) Szóval itt kezdett a történet, hogy aztán belevágjunk a "mi van a halál után?" kérdéskörbe.

Seth (akit a kritika eleje óta fejben Colinoztam, ki tudja, miért) régi otthonába, egy brit kisvárosba kerül. Csakhogy teljesen egyedül van, de tényleg a szó legszorosabb értelmében, "Legenda vagyok"- egyedül. És ez nem kevésbé ütős kép, mint a főszereplő halála a tenger sziklái között. Az ismert helyszínek kiüresedett másaiban való bolyongás a Bűbájos boszorkák meg a Hősök óta izgatja a fantáziám, szóval örültem a helyszínnek, a hangulatnak... Aztán rájöttem, hogy míg negyven percben ez le tud kötni (ott is csak azért, mert két szereplő került át egy ilyen elhagyatott világba, nem egy), addig itt ötven-hatvan oldal elkezdtem unni, és még a mondvacsinált függővégek a fejezetek végén sem tudtak felcsigázni. De szerencsére azért ott voltak a flashbackek, és különösen a Gudmund-Seth jelenetek miatt olvastam és olvastam tovább, és az unalmat legyőzte a szereplőkért való imádat. Ha száz oldal után valaki felteszi a kérdést, hogy "na, milyen a könyv?", azt válaszolom, "kicsit lassú, de tetszik", mert én és az unalmas könyvek? Kérlek, a kedvenc könyveimet mind unalmasnak találják a legtöbben!

Aztán megjött a két újabb szereplő, és...

...

...

Ez a sok pont és sok szünet én voltam, ahogy próbáltam feldolgozni, hogy mi is történt. Mert oké, meghalt rögtön az elején a főszereplő, és ez azt mondta, "nem olyan történetet fogsz olvasni, mint amire számítasz, mert a fiú nem menekül meg az utolsó pillanatban, nem, tényleg meghal". Aztán száz oldal múlva a regény ismét megszólít, ismét az arcomba röhög, és azt mondja, hogy mégsem a halál utáni szenvedésről, feloldozásról, akármiről fog szólni, hanem egy disztópiáról. Szóval huhh.

Maga az ötlet nem volt rossz, mármint a disztópia-rész, csak mintha Patrick Ness becsapott volna...? És... mármint lehet ilyet, csak nem tudom, hogy érzem magam ettől. Miközben olvastam, se tudtam, de végig ezen kattogtam, és ez nem segített azon, hogy élvezni tudjam az eseményeket. Holott örültem, hogy Colin Seth napi rutinján kívül másról is olvashatok.

Ami az író stílusát illeti, igazából YA szinten, és megpróbálva objektíven nézve, nagyon rendben volt. Mégis valamiért végig azt éreztem, mintha felolvasnának nekem. Nem tudom, hogy azért, mert az első fejezetet valóban felolvasták nekem, vagy miért, mert ennek semmi értelme sem lenne. Az is felmerült bennem, hogy Ness stílusa hasonlít az enyémre, mármint jobb, mint az enyém, csak hasonló, nem tudnám megmagyarázni, mennyiben. És amikor a saját történeteimet olvasom vissza, ugyanígy érzem magam: mintha felolvasnék. És nem kényelmes, és más íróval ugyanez rettentően szürreális. Szóval a nagy századik oldal környéki fordulat mellett ezen is rágódhattam.

Esküszöm, többet gondolkodtam ezen a regényen, mint bármely másikon. És igen, ebbe azért beleértem a filozofikus kérdéseket, amiket a történet indukál, plusz azt, hogy a végével sem tudom, hogy mit kezdjek. Szép keretet ad a kezdet miatt a könyvnek, mégis Gudmund... *.* Annyira vártam volna a találkozást.

Igazából amióta befejeztem a Soha nincs végét, azóta is gondolkodom rajta, de azt hiszem, be kell látnom ez a regény örök kérdőjel lesz a fejemben. Néha elővehetem és rágódhatom rajta, mert a történetek felépítésével, a végekkel, világteremtéssel kapcsolatban sok írástechnikai gondolkodnivalót adott.

Feljebb azt írtam, tetszett a regény. És ez így is van, mert a karakterek! Ness is róluk beszélt a könyvbemutatón, és tényleg nagyon ért a hiteles szereplőalkotáshoz. Egyik szituáció sem volt túljátszva, minden hajszálpontosan annyi volt, amennyinek lennie kellett. Seth családi drámája, a barátai, itt és ott, Gudmund, és minden, rettentően jól sikerült elkapni ezeket a viszonyokat a maguk valódiságában.

Összességében a regény ez: ??? Megyek lefeküdni, és a plafont bámulva igyekezni megoldani legalább egy kérdőjelet, hogy miről mégis mit gondoljak.

Kedvenc rész: Seth és Gudmund jelenetei. Vagy Seth és a baráti kör bármelyik tagja.

Legrosszabb rész: Seth és a pisilései. Meg az összes nyomorult függővég.

Kedvenc szereplő: Gudmund. A végén kiderült információ tette őt igazán érdekessé.

Kedvenc idézet: 

A jó vagy rossz nem jelent semmit. Csak van.

Ihletés szempontjából: Hátööö... gondolkodni azon a sok mindenen, amiről fentebb írtam!

RAVASZ értékelés: Várakozáson felüli aláááááááááá.